Oldal kiválasztása

A háztatártások által termelt e-hulladéknak csak a 16% kerül újrahasznosításra. Súlyosan károsítják a talajt és élővizeinket, valamint az emberi szervezetre is káros hatással vannak az e-hulladékokban található mérgezőanyagok (nehézfémek). Az elmúlt évben (2014) a világon 41,8 millió tonna elektronikus hulladék keletkezett, amit irodai eszközök, fürdőszobai-, és konyhai berendezések alkotnak. – írja a Humusz Szövetség.

Háztartási e-hulladékokból van a legtöbb

 

A globális szervezetek kutatómunkával és posztgraduális képzéssel foglalkozó szakemberei megállapították, hogy a sütők, mosógépek, mosogatógépek, mikrohullámú sütők és más háztartási berendezések, valamint irodai eszközök teszik ki az e-hulladékok 60%-át(!). Múlt évben 12,8 tonna kisebb méretű elektronikus eszköz, mint a mikrohullámú sütő és kenyérpirító gyűlt össze. Ehhez a mennyiséghez jönnek még a nagy méretű eszközök, olyanok mint a mosogatógépek, szárítógépek és hűtőszekrények. Ezekből 18,8 millió tonna keletkezett. A maradék 10 millió tonna elektronikus hulladékot pedig az egyéb e-eszközök alkatrészei, valamint részelemei alkotják.

Ki termeli a legtöbb e-hulladékot?

Az Egyesült Államok lakossága termelte a legtöbb elektronikai hulladékot 2014-ben, ahol 7072 tonna keletkezett. Második helyen követi – nem sokkal lemaradva – Kína 6032 ezer tonnával, valamint 2200 ezer tonnával a harmadik helyet Japán foglalhatja el. Az európai viszonylatokat figyelembe véve Nagy-Britannia számít a legnagyobb e-hulladéktermelőnek, ahol évi több mint 1500 ezer tonna e-hulladék termelődik. Ennek eredményeképpen a világranglista ötödik helyén áll. Viszont érdemes megjegyezni, hogy Nagy-Britannia csak 1000 tonnával van elmaradva Indiától, aki a „dobogó” negyedik helyen áll pedig 20-szor nagyobb lakossággal rendelkezik.

Folyamatosan növekszik az e-hulladék

Az ENSZ jelentése szerint átlagosan évi 2 millió tonnával nő az e-hulladék, és várhatóan 2018-ra eléri az 50 millió tonnát. Az éves e-hulladék össztermelésnek csak 16%-a kerül újrahasznosításra, amely komoly aggodalomra adhat okot a világnak. Ezért az elektronikus hulladékok szakszerű elszállítására és feldolgozására kiemelt szükség van(!). Az éves szinten több millió tonna kidobott elektronikai eszközökben közel 300 tonna arany, 1000 tonna ezüst és 1900 tonna réz megy kárba. Egyes becslések szerint ezek értéke meghaladja az 52 milliárd amerikai dollárt. Sajnos ezenkívül kárba vész még 16 ezer tonna vas is, mivel rengeteg eszköz nem kerül újrahasznosításra. Napjaink az Európai Unió egyre jobban támogatja az újrahasznosítható üzemeket, amivel teret ad az EU zöld gazdaságának fejlődésére.