Tisztelt Partnereink! Tisztelt Ügyfeleink!
Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy 2023. október 2-án és 3-án (hétfő-kedd) az Alsónémedin lévő telephelyünkön leltározni fogunk, így nem lesz áruátvétel az említett két napon. Fontos, hogy lakossági ügyfeleinket ez nem érinti, lakossági átvételünk ez idő alatt is zavartalanul fog működni.
Megértésüket köszönjük!

Oldal kiválasztása

2015. július 1-jétől Indiai új szabályozást vezetett be, amely az ország fémhulladék-exportjára vonatkozik, pontosabban a fémhulladék-szállítmányok szállítást megelőző ellenőrzésének lépéseire. Az új előírások szinte minden szállítmányozó céget érintenek, de főleg az ellenőrzést végző ügynökségeket (Pre-Shipment Inspection Agencies – PSIA).

A közlemény felszólítja a szállító ügynökségeket, hogy ismerjék el az új szabályozásokat egy Tárcaközi Bizottság által. Az ügynökségek által kötött megállapodást 3 évente szükséges megújítani. Az indiai kormány által kiadott közlemény részletesen leírja, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie fémhulladék-szállítmányok okmányainak/bizonyítványának. Elsőnek is hitelesíteni kell a PSIA egyedi és számozott hologramjával.

Ezenkívül rendelkezniük kell még:

• Az ellenőrzés megtörténtét tanúsító igazolás adattartalmáról és mellékleteiről (pl. fényképek vagy videó-felvétel az ellenőrzés bizonyos lépéseiről. Minden lépésről legalább 1 darab fénykép megléte szükséges.).
• Ellenőrzés pontos helyéről és időpontjáról.
• Fémhulladékot szállító konténerek pontos számáról és azok állapotáról (konténerek tömítése, stb.)
• A fényképes dokumentumokat el kell küldeni az ellenőrző ügynökségnek az India’s Directorate General of Foreign Trade (DGFT) részére. Erre a címre: psicdgft@gov.in
• Az e-mailnek egy digitális aláírást is tartalmaznia kell.

Maga a PSIA is végezhet ellenőrzést azokban az országokban, ahol nincsenek – állandó jelenléttel – olyan kirendeltségek, amelyek elláthatnák ezt a feladatot. Ha ilyen helyzet áll fenn, akkor a PSIA-nak előre e-mailben kell értesíteni a DGFT-t.

2H-Függelék

Ebben a tanúsítványban kell megadni a szállítás előtti ellenőrzés részleteit.
Amelynek tartalmaznia kell:
• A szállító és fogadó (nevét, címét, elérhetőségét, engedélyének számát, stb.)
• A hulladék típusát (aprított, aprítatlan,)
• A hulladék mennyiségét
• Az ellenőrzés pontos adatait (ország, város, dátum, stb.)

A BIR szerint a legtöbb nagy shreddert üzemeltető vállalat saját maga is képes az általa előállított másodnyersanyag minőségének a tanúsítására, és így mentességet kaphat az indiai előírások alkalmazása alól. Az új szabályokat 2015. július 1-jétől kell alkalmazni, a jelenlegi előírások alapján kiállított igazolásokat 2015. június 30-ig fogadják el.